Gránit WM-3 Abszolút Hozamú Származtatott Részalap „A” sorozat

A Gránit WM-3 Abszolút Hozamú Származtatott Részalap a WM (Wealth Management) részalapok közül a legmagasabb hozampotenciállal és kockázattal rendelkező termék. A Részalap abszolút hozamú befektetési politikát követve keresi a pénzpiaci, kötvénypiaci és részvénypiaci eszközök között a megfelelő befektetési célpontokat. A WM-1 és WM-2 Részalappal ellentétben a WM-3 Részalap a pénzpiaci- és kötvénytípusú eszközök mellett részvénykitettséggel is rendelkezik. A Részalap magas kockázati szinttel működő részalap, amelynél a részvénykitettség dominál, jellemzően a portfólió felét kitevő arányban. A részvénypiacok mellett kisebb mértékben kötvénypiaci eszközök (főként RMAX) és minimális MAX kitettség is szerepelhet, elsősorban likviditáskezelési vagy taktikai céllal. A részvénykitettség főként fejlett piaci részvényekre, indexekre, valamint árupiaci és devizapiaci kitettséggel kombinált stratégiákra épül. Aktív derivatív pozíciókkal a piaci trendek mindkét irányban kihasználhatók. Ez a Részalap adott esetben nem megfelelő azon befektetők számára, akik 4 éven belül szeretnék kivenni pénzüket a Részalapból.

Alap besorolása Abszolút hozamú alapok
ISIN kód HU0000713847
Nettó eszközérték 3 183 006 412 HUF
Devizanem HUF
Árfolyam 2.18698200 HUF (2026-04-08)
Benchmark HWM+5,2%
Vételi megbízások elszámolása T+2 nap
Visszaváltási megbízások T+2 nap
Kategória Abszolút hozamú
Földrajzi kitettség Globális

LEZÁRT NAPTÁRI ÉVEK TELJESÍTMÉNYE

2025 10.46%
2024 11.45 %
2023 21.04 %
2022 -5.1 %
2021 7.73 %
2020 15.25 %
2019 6.45 %
2018 -5.27 %
2017 11.31 %
2016 2.24 %
2015 4.85 %

HISTORIKUS
HOZAM

3 havi 0.26%
6 havi 1.98%
1 éves* 14.28%
3 éves* 12.21%
5 éves* 7.96%
10 éves* 7.34%
Év eleje óta hozam 1.08%
Indulástól számított hozam 6.88%

* Az éves és az éven túli hozamok évesítettek. Az évesítésénél a hozamokat az eltelt napok számával arányosítjuk.

Referencianap: 2026-04-08
KOCKÁZAT i
  1. Minimális: Ezt a terméket a 7 osztály közül az 1. osztályba soroltuk, amely a legalacsonyabb kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket nagyon alacsony szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek egyáltalán nem valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

  2. Alacsony: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 2. osztályba soroltuk, amely alacsony kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket alacsony szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek egyáltalán nem valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

  3. Mérsékelt: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3. osztályba soroltuk, amely közepesen alacsony kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket közepesen alacsony szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek nem valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

  4. Közepes: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 4. osztályba soroltuk, amely közepes kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket közepes szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek esetleg hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

  5. Számottevő: Ezt a terméket a 7 osztály közül az 5. osztályba soroltuk, amely közepesen magas kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket közepesen magas szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek valószínűleg hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

  6. Jelentős: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 6. osztályba soroltuk, amely a második legmagasabb kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket magas szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek igen valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

  7. Magas: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 7. osztályba soroltuk, amely a legmagasabb kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket nagyon magas szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek igen valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

1
2
3
Mérsékelt
4
5
6
7
Mérsékelt: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3. osztályba soroltuk, amely közepesen alacsony kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket közepesen alacsony szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek nem valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

FORGALMAZÁSI HELYEK

Kattintson a forgalmazókra, és kezdje meg a számlanyitást!

DOKUMENTUMOK

Fenntarthatósággal kapcsolatos információ

AZ ALAP ÁRFOLYAMÁNAK ALAKULÁSA

Grafikon betöltése...

Fontos információ

A Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) által kezelt alapokról szóló ismertetők tájékoztató marketing jelleggel készültek, így a leírás nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Az ismertetők nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. Minden befektető számára javasolt az előzetes tájékoztató információk, valamint a befektetési alapok és a kínált szolgáltatások szerződési feltételei, leírásai megismerése, melyek az Alapkezelő honlapján (www.granitalapkezelo.hu) megtalálhatók. A befektetési alapok által kibocsátott befektetési jegyek árfolyamai a piaci folyamatok alapján pozitív és negatív irányba is változhatnak. A befektetési jegy akár teljes értékét is elveszítheti, de pótlólagos befizetési kötelezettséget nem eredményezhet. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.

Kiemelt alapjaink

11.50%

1 éves visszatekintő hozam

(HUF)

37.62%

1 éves visszatekintő hozam

(HUF)

További alapjaink

Alap

Deviza

Kategória

Javasolt
tartási idő

Kockázati szint

1 éves visszatekintő hozam

1
2
Alacsony
3
4
5
6
7
Alacsony: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 2. osztályba soroltuk, amely alacsony kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket alacsony szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek egyáltalán nem valószínű, hogy hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

KOCKÁZAT

Javasolt befektetési időtáv

Hozam (1 év, HUF):

HOZAM

3 havi -
6 havi -
1 éves* -
3 éves* -
5 éves* -
10 éves* -
Év eleje óta hozam 0.66%
Indulástól számított hozam 0.66%

LEZÁRT NAPTÁRI ÉVEK TELJESÍTMÉNYE

Nincs elérhető teljesítményadat.

AZ ALAP ÁRFOLYAMÁNAK ALAKULÁSA

Grafikon betöltése...

* Az éves és az éven túli hozamok évesítettek. Az évesítésénél a
hozamokat az eltelt napok számával arányosítjuk.

Év eleje óta hozam 1.79%
Indulástól számított hozam 1.79%

Év eleje óta hozam 0.41%
Indulástól számított hozam 0.41%

3 havi 1.67%
6 havi 2.95%
1 éves* 5.90%
3 éves* 6.48%
5 éves* 8.87%
10 éves* -
Év eleje óta hozam 1.73%
Indulástól számított hozam 9.69%

LEZÁRT NAPTÁRI ÉVEK TELJESÍTMÉNYE

2025 4.55%
2024 8.19 %
2023 4.81 %
2022 15.58 %
2021 12.62 %
2020 13.04 %

AZ ALAP ÁRFOLYAMÁNAK ALAKULÁSA

Grafikon betöltése...

* Az éves és az éven túli hozamok évesítettek. Az évesítésénél a
hozamokat az eltelt napok számával arányosítjuk.

1
2
3
4
Közepes
5
6
7
Közepes: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 4. osztályba soroltuk, amely közepes kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket közepes szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek esetleg hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

KOCKÁZAT

1
2
3
4
Közepes
5
6
7
Közepes: Ezt a terméket a 7 osztály közül a 4. osztályba soroltuk, amely közepes kockázati osztály. Ez a jövőbeli teljesítményből eredő potenciális veszteségeket közepes szintre sorolja, és a rossz piaci feltételek esetleg hatással lesznek azon képességünkre, hogy kifizessük Önt.

Javasolt befektetési időtáv

Hozam (1 év, HUF):

HOZAM

3 havi 1.92%
6 havi 3.51%
1 éves* 7.00%
3 éves* 7.52%
5 éves* 9.48%
10 éves* 9.90%
Év eleje óta hozam 2.01%
Indulástól számított hozam 9.67%

LEZÁRT NAPTÁRI ÉVEK TELJESÍTMÉNYE

2025 5.63%
2024 9.10 %
2023 5.90 %
2022 14.93 %
2021 12.86 %
2020 13.36 %
2019 12.17%

AZ ALAP ÁRFOLYAMÁNAK ALAKULÁSA

Grafikon betöltése...

* Az éves és az éven túli hozamok évesítettek. Az évesítésénél a
hozamokat az eltelt napok számával arányosítjuk.

Kérdése van? Segítünk!

Hozamkalkulátor

Fogalomtár

Dokumentumok

Kapcsolatfelvétel

Bízza megtakarításait szakértőinkre!

Forduljon hozzánk bizalommal!

Munkatársaink rövid időn belül felveszik Önnel a kapcsolatot.