Miután az előző részben a Forma–1 ambiciózus ESG-vállalásait és az ehhez kapcsolódó kihívásokat mutattam be, a cikksorozat záró részében az olimpiák és a labdarúgó-világbajnokságok kerülnek a fókuszba. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezek az események jelentik a sportvilág csúcsát, ami a globális figyelem mellett a fenntarthatósági és klímakockázatok tömkelegét is magában hordozza. A szervező szövetségek láthatóan érzékelik is ezt a felelősséget. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az elmúlt évtizedben fokozatosan átalakította a játékok modelljét: a cél kevesebb új épület, kisebb karbonlábnyom és hosszú távú pozitív hatások a rendező városok számára (IOC Sustainability Progress Report, 2025). A FIFA ezzel párhuzamosan csatlakozott az ENSZ Sport for Climate Action keretrendszeréhez (FIFA Climate Strategy, 2021), és minden világbajnokságnál karbonlábnyom-számítást, valamint fenntarthatósági tervet készít. A tényleges ESG-eredmények azonban sajnos gyakran elmaradnak az optimista retorikától.
Olimpiák: javuló lábnyom, látványos ellentmondások
Habár a téli olimpiák jellemzően kisebb léptékűek, és kevesebb nézőt mozgatnak meg, mint a nyári játékok, ESG-szempontból mégis a 2014-es szocsi téli olimpia számít negatív csúcstartónak. Az esemény teljes karbonlábnyoma becslések szerint mintegy 5,1 millió tonna CO2e volt (UNDP Greening Sochi Report, 2014), elsősorban azért, mert gyakorlatilag a semmiből építettek fel egy egész üdülővárost és a kapcsolódó infrastruktúrát. Ehhez képest a 2018-as pjongcsangi téli játékok kibocsátása körülbelül 1,56 millió tonna volt (Pyeongchang green house gases inventory report, 2018), a 2022-es pekingi téli olimpia pedig – a nézők nélküli, Covid alatti rendezés miatt – már csak mintegy 1,3 millió tonna körül alakult (Beijing 2022 overachieves emissions target, 2022).
A nagyobb nyári játékoknál London 2012-ben (London Olympics’ emissions, 2012) és Rio 2016-ban (Rio 2016 Olympics: How sustainable is the greatest show on Earth?, 2022) egyaránt 3–3,5 millió tonna körüli kibocsátással járt, főként az óriási infrastrukturális beruházások miatt. A nagy pozitív fordulatot a 2024-es párizsi olimpia jelentette: a végleges jelentés szerint a játékok teljes lábnyoma mindössze 1,59 millió tonna CO2e volt (Paris 2024 Report confirms over 50% carbon emissions reduction, 2024), ami több mint 50 százalékos csökkenést jelent London és Rio átlagához képest. Ennek kulcsa az volt, hogy a helyszínek 95 százaléka meglévő vagy ideiglenes volt, mindössze három új létesítményt építettek, a felhasznált energia jelentős része megújuló forrásból érkezett, és a berendezések döntő részét bérelték vagy újrahasznosították.
A 2012 óta megrendezett nyári és téli játékok hivatalos kibocsátási adatai, valamint a 2026-os rendezés tervezete:
-
London 2012: ~3,3 millió tCO2e
-
Szocsi 2014: ~5,1 millió tCO2e
-
Rio 2016: ~3,6 millió tCO2e
-
Pjongcsang 2018: ~1,56 millió tCO2e
-
Tokió 2020: ~1,96 millió tCO2e
-
Peking 2022: ~1,3 millió tCO2e
-
Párizs 2024: 1,59 millió tCO2e
-
Milano–Cortina 2026 (terv): ~0,93 millió tCO2e
Forrás: David Gogishvili et al.: Past Carbon Emissions and Future Targets for the Olympic Game, 2024.
A trend egyértelmű: a „kevesebb beton, több újrahasznosítás” logikája működik, ugyanakkor a milliós nagyságrendű kibocsátás így is messze túlmutat egy átlagos sportesemény lábnyomán. Több független elemzés ráadásul rámutat, hogy a szervezők sokszor alábecsülik a nézők utazásából származó kibocsátást, pedig egy jól szervezett olimpia esetében is ez adja a teljes klímalábnyom döntő részét.
Milano–Cortina 2026: papíron zöld, a hegyen mégsem
A 2026-os téli olimpia fenntarthatósági stratégiája első pillantásra illeszkedik az új mintába: a hivatalos terv szerint a játékok operatív kibocsátása mintegy 930 ezer tonna CO2e volt, a legtöbb helyszín már korábbról rendelkezésre állt, a közlekedési terv pedig az elektromos és a tömegközlekedésre épít.
Ezzel a zöld szemlélettel ugyanakkor éles kontrasztban áll a cortinai bobpálya ügye, amely tankönyvi példája annak, amikor az ESG-ígéretek a politikai presztízzsel szemben alulmaradnak. A NOB többször jelezte: fenntarthatóbb lenne egy közeli osztrák vagy svájci pályán rendezni a versenyeket, mint új létesítményt építeni a Dolomitok közepén. Az olasz kormány mégis ragaszkodott a vadonatúj pálya felépítéséhez, amelynek becsült költsége 118–120 millió euró körül van (The great Olympic lie, 2026), és az építés során sok száz idős vörösfenyőt vágtak ki. Kritikusok attól tartanak, hogy a létesítmény a 2006-os torinói bobpályához hasonlóan kihasználatlan betontömbbé válik, hiszen a bob nem népszerű sportág Olaszországban (The next unused bobsleigh run, 2024).
Az ügy társadalmi feszültségekhez is vezetett: a tüntetések során ezrek vonultak utcára a hegyi ökoszisztéma védelmében. A kérdésben Giorgia Meloni miniszterelnök is megszólalt, és a tiltakozókat „Olaszország ellenségeinek” nevezte (Meloni condemns anti-Olympics actions in Milan, 2026). Itt az ESG mindhárom pillére sérül: a párbeszéd helyett megbélyegzés, az ésszerű és környezetbarát megoldás helyett pedig a pazarló nemzeti presztízsérdek győz. Az olimpiák ma tehát egyszerre jelentenek valódi előrelépést és makacs ellentmondásokat, ahol a fenntarthatóság addig fontos, amíg nem ütközik látványos politikai projektekkel.
FIFA és a világbajnokságok: eredmények helyett zöldre festés
Ha van sportszervezet, amely tökéletesen megtestesíti az ESG-ígéretek és a valóság közötti szakadékot, az minden kétséget kizárólag a FIFA. Ennek belátásához elég a 2022-es katari, valamint az idén nyáron megrendezett észak-amerikai világbajnokságot szemügyre vennünk, hiszen mindkét rendezvény kifejezetten riasztó képet fest ESG-szempontból.
Katar 2022: rekordköltség, ellentmondásos „karbonsemlegesség”
Az előző világbajnokság a költségek tekintetében minden rekordot megdöntött: elemzések szerint 229 milliárd dollárt költöttek a világbajnokságra és az infrastruktúrára (Qatar Has Spent Well Over $200 Billion On A Flawed World Cup, 2022) – többet, mint az előző négy vb-re összesen. Az elképesztő költségek a karbonlábnyomon is meglátszottak. A FIFA hivatalosan nagyjából 3,6 millió tonnás karbonlábnyomról beszélt (World Cup 2022 sustainability report, 2022), független szakértők viszont 5–6 millió tonnára teszik a tényleges kibocsátást (The Carbon Footprint of the Football World Cup 2022 in Qatar, 2022), amelynek jelentős részét a szinte a semmiből kinövő stadionok és a városi infrastruktúra okozta.
Emellett meg kell említeni a súlyos emberi jogi aggályokat is – a vendégmunkások halálát és az embertelen munkakörülményeket –, amelyek az ESG „S” és „G” pillérét érintették. Az egészben talán mégis az a legmegdöbbentőbb, hogy a FIFA mindezek ellenére sokáig „teljesen karbonsemleges” vb-ként hirdette a tornát (Qatar World Cup: Fifa ‘made false statements’ about carbon-neutral tournament, says Swiss regulator, 2023), ami miatt utólag svájci fogyasztóvédelmi hatóságok is vizsgálódni kezdtek megtévesztő reklám gyanújával.
2026: minden idők legszennyezőbb vb-je jöhet
A 2026-os világbajnokság méretét tekintve új szintet képvisel: 48 csapat, 104 mérkőzés, három hatalmas ország – az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó. A kezdeti pályázat ennek ellenére mindössze 3,6 millió tonna CO2e-kibocsátással számolt (2026 Fifa World Cup to be ‘most climate-damaging’ ever, 2025), igaz, akkor még csak 32 csapat részvételével. A legfrissebb független számítások szerint azonban a tényleges lábnyom akár a 9 millió tonna CO2-t is meghaladhatja (World Cup 2026 ‘most polluting ever’ claims report, 2025), ami abszolút csúcstartó lenne az összes sportesemény között.
A világbajnokságok kibocsátási adatai 2014 óta – a hivatalos jelentések és a legújabb független kutatói becslések kombinálásával – az alábbi drasztikus növekedést mutatják:
Összehasonlításul ez a 9 millió tonnás szám közel duplája a 2010–2022 közötti vb-k átlagának, és éghajlat-biztonsági szempontból messze meghaladja az elfogadható szinteket. A fő okok egyértelműek: a megnövelt meccsszám, a kontinensnyi távolságok miatti tömeges légiforgalom és az autócentrikus amerikai helyszínek együtt óriási kibocsátáshoz vezethetnek 2026 nyarán.
Mindeközben pénzügyileg a FIFA aranybányára talált: a 2026-ig tartó négyéves ciklusban akár 13 milliárd dolláros rekordbevételt is elkönyvelhet a szervezet (Revised 2023-2026 budget, 2024). Ugyanakkor egy friss elemzés szerint a 2026-os torna teljes költsége mintegy 13,9 milliárd dollár lesz (FIFA World Cup 2026 – Socioeconomic impact analysis, 2025), amelyből a FIFA mindössze 3,9 milliárdot vállal (Who Really Pays for the 2026 World Cup?, 2026). A fennmaradó mintegy 10 milliárd dolláros összeget nagyrészt a 16 rendező város és a három ország állja. Több amerikai és kanadai város – például Toronto vagy Vancouver – is több százmillió dolláros kiadásnövekedéssel néz szembe, miközben a FIFA a jegy- és médiabevételek döntő részét magánál tartja.
Jegykáosz, kriptojegyek és politikai díjosztogatás: amikor az „S” és a „G” is elvérzik
Társadalmi és vállalatirányítási szempontból is bőven találunk ellentmondásokat a vb kapcsán. A busás jegyárak és a véletlenszerű sorsolás heves reakciókat váltottak ki (Supporter groups file lawsuit against FIFA over World Cup ticket prices, 2026), a szurkolói szervezetek pedig „árulásnak” nevezték az egekbe szökő árakat és a transzparencia teljes hiányát (FIFA accused of ‘monumental betrayal’ over latest World Cup ticket prices, 2025). Ezzel párhuzamosan a FIFA blokkláncalapú, méregdrága kriptotokeneket dobott piacra exkluzív jegyjogosultságokkal, élesen kettéválasztva a hétköznapi szurkolókat és a legvagyonosabbakat, ami társadalmi szempontból igencsak nehezen védhető.
Ehhez képest már csak a jéghegy csúcsa, hogy Gianni Infantino a közelmúltban egy úgynevezett „FIFA Békedíjat” adott át Donald Trumpnak. Az ehhez hasonló politikai gesztusok egyértelműen ütköznek a FIFA saját etikai kódexében rögzített politikai semlegességi elvekkel (Soccer peace prize for Trump triggers complaints, 2026), és aláássák a szervezet függetlenségébe vetett – a Blatter-éra után amúgy sem túl erős – hitet.
Mit tanulhat mindebből a sportvilág?
A három részletesebben bemutatott példa jól kirajzolja, milyen különböző irányba mehet a sport és az ESG kapcsolata. A Forma–1 megmutatja, hogy egy extrém erőforrás-igényű sportág is tud technológiai innovációt felmutatni, ha az ESG-t mérhető célokkal közelíti meg. Az olimpiák esetében látszik, hogy az új épületek arányának csökkentése működik, de a politikai presztízsprojektek könnyen felülírják a fenntarthatóságot. A FIFA példája pedig azt bizonyítja: az ESG-retorika semmit sem ér, ha a háttérben a rövid távú profitmaximalizálás és az átláthatatlanság dominál.
Éppen ezért a szakértők szerint az igazi ESG-fordulat az lenne, ha az olyan gigaszervezetek, mint a NOB vagy a FIFA, a pályázati kiírásokban kötelező, a párizsi klímaegyezmény céljaival kompatibilis kibocsátási plafont írnának elő. Ezen felül ahhoz, hogy az ESG-szempontok a gyakorlatban is érvényesüljenek, az események független klímaauditjára, transzparens szerződésekre, valamint a politikai semlegesség érdemi, számonkérhető érvényesítésére lenne szükség.
A cikksorozat korábbi részei:
Sport és ESG: hol keletkezik valójában a profi sport karbonlábnyoma?
A cikket megelőző Klasszis Podcast beszélgetés Duha Bencével:
Jogi nyilatkozat
A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.
A cikk a Portfolio oldalán jelent meg először.
