Az ESG, vagyis a környezetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás és a vállalatirányítás hármasa ma már a profi sport világában is kulcstémává vált. Szinte nincs olyan nagy sportszervezet, amelynek ne lenne fenntarthatósági stratégiája vagy nettó zéró (net zero) célkitűzése, és a szponzorok, kormányok, szurkolók is egyre hangosabban várnak el „zöldebb” sportot. Ugyanakkor a hangzatos vállalások és a valóság között gyakran szakadék tátong: ott, ahol a pénz, a presztízs és a politika dominál, az ESG-szempontok könnyen háttérbe szorulnak.
A profi sport jelentőségét jól mutatja, hogy a friss szakirodalom szerint a globális sportágazat teljes éves kibocsátása nagyságrendileg 350 millió tonna CO2-egyenérték, ami egy fejlettebb nyugat-európai ország – például Olaszország vagy Franciaország – éves lábnyomához hasonlítható.
Miből áll a sport egyre növekvő karbonlábnyoma?
A sporthoz kapcsolódó kibocsátást három nagy blokkra szokás bontani:
- a stadionok és sportlétesítmények építése és fenntartása,
- a résztvevők, csapatok és szervezők utazása,
- a szurkolók közlekedése és fogyasztása (utazás, szállás, étkezés, merchandising).
E három tényező közül egyértelműen az utolsó a legjelentősebb. Így például a legnagyobb sportesemények – például az olimpiák, a labdarúgó-világbajnokságok vagy a Forma–1 – karbonlábnyomának döntő hányadát is az utazás adja. A Carbon Trust és más környezetvédelmi intézetek vizsgálatai rendre azt mutatják, hogy a közlekedés a teljes emisszió 70–90 százalékáért felel, míg az infrastruktúra és az üzemeltetés súlya a legtöbb esetben nem éri el a 30 százalékot sem. Hasonló tapasztalatokat jeleznek az olimpiai játékokra készített karbonlábnyom-számítások is: a helyszín adottságaitól függetlenül a legnagyobb tétel a tömeges, kontinenseken átívelő légiközlekedés.
A „látható” kibocsátás – mint a pályán száguldó autók üzemanyag-fogyasztása vagy a stadionok reflektorai – valójában csak a jéghegy csúcsa. A háttérben sokkal nagyobb súlya van annak, hogy milyen anyagokból és milyen életciklusra tervezik a létesítményeket, hogyan szervezik a szurkolói mobilitást, és milyen energiamixet használnak az események lebonyolításához.
A sporton belül a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő labdarúgás különösen nagy szeletet hasít ki a teljes kibocsátásból. Egy, a globális futball-ökoszisztémára fókuszáló 2025-ös tanulmány 60 millió tonnára teszi a futball éves kibocsátását, bár ennek több mint felét a szerzők a labdarúgásban is elterjedt fosszilis energiahordozókkal foglalkozó szponzorokhoz köthető közvetett kibocsátásokból vezetik le. A többi sportág és sportesemény közül a motorsportok és az olimpiák rendelkeznek még az átlagosnál lényegesen nagyobb karbonlábnyommal, elsősorban a rengeteg utazás és az összetett logisztika miatt.
Mit mond a tudomány a mega-sportesemények lábnyomáról?
A szakirodalom is rendszeresen foglalkozik a gigantikus sportrendezvények klímakockázataival. A „Mega-events and the climate: what’s the game?” című átfogó tanulmány a 2000 és 2026 közötti időszakot vizsgálva megállapította, hogy az olimpiák kibocsátása a hivatalos adatok szerint 2,0–4,5 millió tonna, míg a férfi labdarúgó-világbajnokságoké 1,65–3,63 millió tonna CO2-egyenérték között mozgott. A jelentős környezeti lábnyomnak két fő forrása volt: a helyszínek megépítése és a résztvevők, valamint a szurkolók utazása.
Ez azt is jelenti, hogy ha a rendezők és a sportszövetségek e két ponton nem változtatnak drasztikusan, a bejelentett ESG-stratégiák legfeljebb csak kozmetikai hatást érhetnek el. Több független jelentés arra figyelmeztet, hogy a „karbonsemleges” vagy „klímabarát” mega-sporteseményekhez kapcsolódó számítások gyakran alulbecslik az új létesítmények életciklus-kibocsátását, illetve a távoli utazásokból származó emissziókat. Ha a szervezők túlzottan optimista feltételezésekkel dolgoznak, vagy kreatív könyveléssel „elosztják” a stadionok építéséhez kötődő kibocsátásokat, az könnyen greenwashinghoz vezethet, vagyis a tényleges környezeti hatások elfedéséhez.
Milyen szinten foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel az egyes sportágak?
Az egyes sportágak ESG-érettsége nagyon eltérő képet mutat. Az éllovasok között találjuk például a Forma–1-et, amely az elmúlt években részletes nettó zéró stratégiákat publikált, konkrét kibocsátáscsökkentési célokkal a logisztikára, az energiafelhasználásra és a jövőbeli szabályrendszerekre vonatkozóan. A NOB, vagyis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, szintén átfogó fenntarthatósági és klímastratégiát fogadott el 2020-ban: 2030-tól a játékoknak „klímapozitívnak” kell lenniük, vagyis közvetlen és közvetett módon több kibocsátáscsökkentést kell generálniuk, mint amennyi emisszió magához az eseményhez köthető.
A labdarúgásban a nemzeti bajnokságok, a klubok és maga a FIFA is sorra jelentik be nettó zéró vállalásaikat. Sok klub – köztük például a spanyol Real Betis – saját ESG-jelentéseket készít, zöld stadionfejlesztéseket és szurkolói mobilitási programokat indít, de a teljes értékláncot – globális televíziós jogok, szurkolói turizmus, merchandising – ma még csak kevés helyen számolják végig őszintén.
A nagy reflektorfényben lévő események mellett fontos látni, hogy a kisebb, kevésbé népszerű sportágak és az amatőr szint egészen más kibocsátási profilt mutatnak, ráadásul ezeket a szektorokat sokkal kevesebb kutatás is vizsgálja. Egy 2025-ös brit kormányzati jelentés szerint az angliai amatőr sport teljes lábnyoma évi 3,3–5,5 millió tonna CO2e, ami az Egyesült Királyság teljes emissziójának 0,5 százaléka. Ez arra utal, hogy a helyi klubok, regionális bajnokságok és kisebb nézettségű sportágak összesen is jóval kisebb lábnyommal rendelkeznek, mint néhány kiemelt globális sportesemény.
A modell szerint a lábnyom fő tételei az amatőr sportolók esetében is ugyanazok, csak egészen más léptékben. A mérkőzéseket jellemzően helyben játsszák, kisebb stadionokban, sokkal kevesebb nézővel és lényegesen kevesebb repüléssel.
Nem meglepő módon a kisebb sportágaknál és kluboknál az ESG-fókusz is jóval kevésbé formalizált, de mivel a méretük és az elérésük is jóval kisebb, abszolút kibocsátásuk nagyságrendekkel elmarad az F1-hez, az olimpiákhoz vagy a világbajnokságokhoz köthető emissziótól. Klímapolitikai szempontból ezért a valódi „nehézsúlyú” problémát elsősorban nem a kis sportágak, hanem a globális megaesemények jelentik.
Összességében azt láthatjuk, hogy a csúcstechnológiás, erősen szabályozott sportágak – például a Forma–1 – ESG-szempontból élen járnak a mérhető, transzparens célokban. Ezzel szemben a négyévente megrendezett olimpiák és labdarúgó-világbajnokságok erősek ugyan a zöld kommunikációban, de a tényleges kibocsátási trendek és a szervezői gyakorlatok ezt az optimizmust nem mindig támasztják alá. A cikksorozat következő részeiben ezért a három globális sportóriás – a Forma–1, az olimpiák és a labdarúgó-világbajnokság – ESG-teljesítményét vizsgálom meg részletesebben.
Jogi nyilatkozat
A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.
A cikk a Portfolio oldalán jelent meg először.
