Miért ruháznának be a cégek, ha nincs kereslet?

Merre tart a magyar gazdaság? Van-e új esélye Európának a globális versenyben? És meddig tartható fenn az infláció mérséklődésének lendülete?

Ezekről a kérdésekről beszélgetett Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza Vidovszky Áronnal a Portfolio Business podcast legutóbbi epizódjában.

A május 9-én rögzített adásban szó esik a forint kilátásairól, a beruházások megtorpanásáról, az inflációs folyamatok hátteréről, valamint az európai gazdaság mozgásteréről is. A beszélgetésben kiemelt téma volt, hogy a magas kamatkörnyezet és a globális bizonytalanság hogyan hat a hazai és európai beruházásokra, illetve miként alakulhat a jegybanki politika a következő hónapokban.

Emellett az is felmerült:
Európa vajon képes lehet-e új növekedési pályára állni, vagy egyre inkább kiszorul a globális gazdasági versenyből?
(Fontos megjegyezni, hogy az adás óta több jelentős fejlemény is történt: megtörtént a román elnökválasztás második fordulója, valamint bejelentették a BYD új, magyarországi beruházását is. Ezek fényében érdemes az adás megállapításait úgy értelmezni, hogy azok a május 9-i állapotokat tükrözik.)

A teljes beszélgetés itt érhető el:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

Friss, országos felmérésünkben 1000 megtakarítással rendelkező magyar háztartást kérdeztünk meg pénzügyi szokásaikról, preferenciáikról és attitűdjeikről. A célunk az...

A SZERZŐRŐL

Regős Gábor

Regős Gábor a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságmatematikai elemző közgazdász szakának elvégzése után ugyanott közgazdasági doktori fokozatot is szerzett. Pályája során több think tank-nél dolgozott üzletágvezetői pozíciókban, különböző előrejelzési, tanácsadási és előrejelzési feladatokat ellátva és koordinálva. 2024 januárja óta a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, amely feladatkörben különböző makrogazdasági, pénz- és tőkepiaci témákkal foglalkozik. Szeret túrázni, társasjátékozni és kvízekre járni. Sokfajta gazdasági témában olvashatunk tőle, elsősorban makrogazdasági, gazdaságpolitikai kérdésekben – vagy bármi, ami gazdaság és aktualitás.

Kérdése van? Segítünk!

Forduljon hozzánk bizalommal! Iparági kötöttségek nélkül, befektetőink elvárásait és lehetőségeit szem előtt tartva nyújtunk személyre szabott megoldásokat.

TOVÁBBI CIKKEINK

Friss, országos felmérésünkben 1000 megtakarítással rendelkező magyar háztartást kérdeztünk meg pénzügyi szokásaikról, preferenciáikról és attitűdjeikről. A célunk az volt, hogy...
Merre tart a magyar gazdaság? Van-e új esélye Európának a globális versenyben? És meddig tartható fenn az infláció mérséklődésének lendülete?...
A lengyel jegybank május 7-én 2023 októbere óta először csökkentette az irányadó kamatlábat 50 bázisponttal, a monetáris politika enyhítését az...