Trump elnök érdeke az iráni konfliktus mielőbbi lezárása, mivel a novemberi félidős választások vészesen közelednek, és a támogatottsága egyre jobban csökken. A gyors katonai akció során az amerikai és izraeli alapvető célok – a rezsim gyengítése – gyorsan teljesültek. Ez nem véletlen, mivel sokkal intenzívebb légicsapásokat mértek egy hétvége alatt, mint a tavaly júniusi, tizenkét napos összecsapás során. Láthatóan Teherán egyre nehezebben tud katonai eszközökkel visszavágni, vélhetően egy stratégiai-katonai értékelési hiba okán (bunkerbe rejtett arzenál); a nehezen elérhetőnek hitt rakétakilövők, úgy tűnik, könnyen megsemmisültek a légicsapások során.
A Forradalmi Gárda bejelentette a Hormuzi-szoros „lezárását”, ami felhajtotta a hajók biztosítási díjait. A szoroson keresztül nemcsak a világ tengeri kőolaj- és földgázszállításának (LNG) jelentős része halad át, hanem a globális műtrágyakereskedelem egyharmada is, ami komoly gazdasági és ellátási zavarokat okozhat.
A környező arab országok nem feltétlenül támogatták a katonai intervenciót. Számukra egy kockázatokat is magában foglaló, de stabil szomszédos hatalom nagyobb garanciákat ad, mint egy belső politikai bizonytalanságban vergődő, kiszámíthatatlan rendszer. A rendszerváltó belső politikai erők nem tűnnek stabilnak; egy radikális változás kizárólag légicsapásokkal nem érhető el, ahhoz szükséges lenne egy szárazföldi katonai beavatkozás, ami nem kevés kockázattal járna az amerikai–izraeli hadseregre nézve. Talán a korábbi sikertelen akciók is óva intik a szereplőket: Afganisztánban és Irakban is a kezdeti katonai sikerek végül nem vezettek az országok stabilizálásához.
Az iráni rakéta- és dróntámadások célpontjai
A környező országokban található célpontokra kilőtt iráni ballisztikus rakéták és drónok átgondolt katonai tervezésnek látszanak. Érzékelhető, hogy a rezsim tanult a korábbi támadásból, és a minimális eredménnyel járó, véletlenszerű izraeli pontokat eltaláló rakétaeső helyett a mostani konfrontációnál konkrét katonai (bázisok), diplomáciai (nagykövetség) vagy egyszerűen szimbolikus (például a dubai Burdzs Kalifa) létesítményeket igyekeztek megsemmisíteni.
Ennek is megvan a logikája: bár nem szerencsés az összes szomszéddal összerúgni a port, de a mostani kontextusban az iszlamista rezsimnek nem maradt más választása, mint a sarokba szorított vadnak. A bosszúhadjárata keretében valamilyen kitörési pontot kellett találnia, ami nem lehet más, mint először a térségi szintű eszkaláció, majd – reményeik szerint – a konfrontáció globális kiterjesztése, bízva abban, hogy egyes szövetségesnek tartott nemzetközi aktorok is részesei lesznek a katonai konfliktusnak.
Ez egy mérhetetlenül kockázatos, kétélű fegyver, ami könnyen fordítva is elsülhet, valamint súlyos következménye lehet az ország teljes elszigeteltsége. A támadásokat elszenvedő országok dönthetnek úgy is, hogy nemcsak a rájuk zúduló rakéták és drónok elhárításával foglalkoznak, hanem maguk is belépnek a háborúba, és ellencsapásokat indítanak az iráni rakétakilövő infrastruktúra ellen.
A vallási vezető kiiktatása – a „káosz stratégiája”
Az ajatolláh életét vesztette egy légitámadás során, ezzel megerősödni látszik a bizonytalanságot megalapozó elmélet: az iráni vallási vezető kihangsúlyozott öröksége egy részletesen kidolgozott és átgondolt „káoszstratégia”, amivel visszavághatnak a nyugati világnak az ellenük folyó támadások miatt. A rezsimnek „elhullott a feje”, megreccsent az összehangolt irányítás, de a hierarchikus – az Öböl-menti monarchiákhoz hasonló – utódlást szigorúan betartva több várományos is volt a legfelsőbb vezetői (Supreme Leader) tisztségre. A „Szakértők Gyűlését” – melyet egyáltalán nem nevezhetünk nyugatbarát testületnek – az ülésezés közben rakétatámadás zavarta meg.
A legújabb fejlemény, hogy azóta Khamenei fiát, Mojtaba Hosseini Khameneit nevezték ki az új legfelsőbb vezetőnek. A fiatal titán nem vallási autoritás, inkább a rezsim politikai és katonai karhatalmának törekvéseit támogatta évtizedekig. Az ő kifejezett kérésére, valamint a Forradalmi Gárda (IRGC) patronálásával választották meg korábban az ország elnökének Mahmud Ahmadinezsádot, aki szélsőséges ideológiai nézeteiről volt hírhedt: meggyőződéssel vallotta az „igaz iráni erők” és a „globális imperializmus gonosz erői” szembeni harc létfontosságát. Mojtaba viszont nagy „rajongója” a nyugati életstílusnak. Állítólag egy tetemes és jól strukturált ingatlanvagyonnal rendelkezik, főleg Londonban és Frankfurtban; megválasztásával azonban semmilyen politikai változás nem következne be az iszlamista országban.
Az általuk kitervelt részvénypiaci zavarokat és nyersanyagár-robbanást sikerült elérni. Irán már nem rendelkezik akkora befolyással és azonnali katonai vagy félkatonai reagálási lehetőségekkel, mint korábban. A rezsim kinyújtott fegyveres szárnyaként működő terrorszervezetek (Hamász, Hezbollah, húszik) fénykorukban képesek voltak nagymérvű intervenciókra, de az elmúlt években sokat veszítettek a hatékonyságukból, vagy részben a teljes felszámolás útján vannak. A Forradalmi Gárda (IRGC) vezetőjét is kiiktatták, így megszűnt a központi irányítás, de az egységek ettől függetlenül végrehajtják a támadás előtt kitervelt műveleti akciókat.
Bizonytalan a katonai akció vége – de még inkább a rendszerváltás megvalósítása
A konfliktus kiterjedése és kimenetele teljesen megjósolhatatlan, de mindenki a határozott beavatkozás és a gyors lezárás mellett foglal állást. Az arab országok joggal várják el, hogy azok tegyenek rendet a térségben, akik a fegyveres összetűzést elindították. Ezen a téren komoly dichotómia mutatkozik a felek között az iráni valóság megítélésében.
A belpolitikai helyzet megoldása tűnik a legnehezebb kérdésnek, vagyis a többször említett rendszerváltás. Maga Trump elnök is többször intézett határozott felhívást az iráni emberek felé, hogy használják ki ezt a történelmi esélyt, és belülről forgassák fel a jelenleg uralkodó vallási fundamentalista rendszert. Valójában ez a szokásos nyugati felfogáson alapul, ami vélhetően ellentétben van a népesség nagyobb részének szándékával, ugyanis sokan támogatják a fennálló iszlamista rezsimet.
Tehát adott egy kirobbantott háború, ahol egyfelől a támadó fél dilemmája a hadieszközök bevetésének súlyozása és intenzitása, miközben a másik fél az erős kezdés után most látszólag „takaréklángon” lődözi – meghatározhatatlan spektrumon belül – a ballisztikus rakétáit és drónjait. A különbség az, hogy ezúttal óvatosabban sáfárkodik a rendelkezésre álló arzenállal, mivel a kialakult állapot miatt kérdéses a katonai eszközök utánpótlása. Másfelől Oroszország és Kína korábban szállított fegyvereket – néha pakisztáni közvetítéssel – Iránnak, de a jelenlegi ingoványos körülmények megkérdőjelezhetik a „business as usual” menetét. Ez nem az az üzleti kategória, ahol bizalommal és jövőbeni ígéretekkel fizetni lehetne.
Rendszerváltó gondolat Nyugaton
Visszatérve a rezsimátalakulást szorgalmazó nyugati eszmékhez: jelenleg úgy tűnik, hogy Iránban nincs meg az az erő vagy akarat, amivel önállóan, kizárólag belső erőforrásaira támaszkodva „demokratizálódhatna”, vagy a Nyugat számára elfogadható vezetőket választhatna. Ilyenkor felmerül, hogy talán nem voltak elég megalapozottak azok a gondolatok, miszerint az izraeli és nyugati szolgálatok olyan szintű beágyazottsággal rendelkeznek, ami elősegítheti a belső változást.
A GCC-országok megtámadása – Omán kivételével, akire az elmúlt években közvetítői szerep hárult – erősebbé teheti az összhangot a tagok között. Akár egy Irán elleni egységes frontot is létrehozhat; például a mostani állapot Szaúd-Arábia és az Emírségek kapcsolatának javulásához vezethet, ami pontosan ellenkező irányba hathat, mint amit Iránban gondosan megálmodtak.
Törökország és a menekültáradat
A konfliktus már elérte Törökországot is, amely mindent megmozgatott, hogy az iráni rezsim kitartson. Erdogan jogosan tartott attól, hogy az Iránban fellazult rendszer következtében felélénkülhetnek a szeparatista kurd törekvések: az iszlám köztársaság destabilizációja felbátoríthatja az országban élő kurd kisebbséget – ezen belül is megerősítheti a PKK iráni szárnyát. Ez olyan erőszakhullámokat indíthat el, amelyek komolyan befolyásolhatják a török belpolitikai dinamikát, megkérdőjelezve azt a biztonságérzetet, amely Erdogan egyik nagy politikai eredménye.
Arról nem is beszélve, hogy ebben a geopolitikai káoszban Erdogan nemcsak nagyszámú iráni menekültre, hanem a jelenleg az országban tartózkodó több millió afgán menekült megindulására is számíthat. Ez komoly nyomást jelenthet országára, és természetesen Európát is súlyosan érintheti egy újabb, a szíriai menekültáradathoz hasonló kihívás.
Kit és hogyan befolyásol a háború kimenetele?
Washington érdeke mielőbb lezárni a háborút, hogy kedvező helyzetben találja magát, ugyanis egy elhúzódó viszály negatívan érintené Trump elnök és az USA presztízsét is. Izrael léte függ a konfliktus számára pozitív lezárásától; a harcok szélesebb kiterjedése szintén komoly kockázatokkal járna.
Oroszország rövid távon nyerhet az energiahordozók árának emelkedésével, de hosszú távon – Szíria után – újabb komoly szövetségest és befolyást veszíthet a térségben. A konfliktus miatt kiesik egy komoly hadibeszállítója, de időben eszmélt: megszerezte az iszlám rezsimtől a drónok gyártásához szükséges jogosultságokat, és már kiépítette az ehhez szükséges ipari infrastruktúrát.
Kína sem rövid, sem hosszú távon nem tűnik nyertesnek. Amennyiben sikerülne egy nyugatbarát rendszert létrehozni, az számára kőolaj- és földgázbeszerzési kockázatokat jelentene (Venezuela után), ami jelentős kitettséget indukálna az ázsiai országnak. Ezzel szemben Oroszország – a vásárlási lehetőségek beszűkülése miatt – a mostaninál sokkal kedvezőbb áron értékesíthetné nyersanyagait Kínának. Ebben az esetben viszont Oroszország kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülne Kínával szemben, ami nemcsak Putyinnak, hanem végső soron Trumpnak is megfelelő forgatókönyv lehet.
Az Unió újabb esélye
Az iráni akciót nem minden európai politikus fogadta kitörő örömmel. Pedro Sanchez és Keir Starmer is rugalmatlannak mutatkozott a saját katonai bázisok ügyében, megtagadva azok használatát washingtoni kérésre, ezzel nézeteltérésbe keveredve az amerikai elnökkel, aki gazdasági retorziókkal fenyegetőzött. Továbbra sem egyszerű konszenzust találni a nyugati világban, még egy ilyen objektív tényeken alapuló témában sem.
Európát súlyosan érintheti az energiaárak tartós, drasztikus emelkedése. A szokatlanul hideg tél után az európai gázkészletek szintje húsz százalék körül van; a Hormuzi-szoros lezárásából adódó ellátási problémák kiváltása komoly fejfájást okozhat. Mindez akkor történik, amikor pár héttel ezelőtt a Bizottság még arról készített terveket, hogy 2027-ig teljesen beszüntesse az orosz beszerzéseket. A mostani események fényében ez nem tűnik túl bölcs gondolatnak. Ott van ugyan az amerikai gázvásárlás lehetősége, de ha belegondolunk, hogy tíz év alatt a tengerentúli beszerzés aránya tíz százalékról a 2030-ra feltételezett nyolcvan százalékra emelkedhet, kijelenthető: az Unió egyik függőségből a másikba esett, csak a „terjesztő” személye változott.
Végül a fentiekre vonatkozóan egy váratlan szcenárió is kialakulhat: az Unió, átlépve a saját árnyékát, az ukrán–orosz háború lezárása fejében újra megfontolhatná a tárgyalások kezdeményezését az orosz kőolaj- és földgázbeszerzések ügyében. Ezzel a váratlan lépéssel az Unió tagállamai nagymértékben nyerhetnének, mert visszaállna a korábban évtizedekig jól működő ellátási csatorna, ami azonnal olcsóbb termelési költségeket és versenyképességi löketet adna a stagnáló európai gazdaságnak. Ez önmagában is automatikus „rezsicsökkentést” hozna, nagyobb jólétet biztosítva az európai polgároknak.
De kinek van ehhez a paradigmaváltáshoz bátorsága Brüsszelben? Amennyiben ez a gondolat nem nyer teret, nem marad más, mint a mások által megteremtett „káoszstratégia” elszenvedése.
Jogi nyilatkozat
A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.
