Meglovagoltuk a részvény- és kötvénypiaci mozgásokat

November közepi helyzetkép: az év eleji tőkepiaci sokkok ellenére a Gránit Alapkezelő kiemelt alapjai szinte kivétel nélkül jelentős hozamokat érnek el idén.

Az év végére ráfordulva szeretnénk ismét képet adni arról, hogyan teljesítenek (eddig) a Gránit Alapkezelő kiemelt alapjai 2025-ben. Legutóbb augusztusban készült hasonló elemzés, akkor – néhány mozgalmas hónap után – az volt látható, hogy a hosszú távú gondolkodás kifizetődő. A trend a harmadik negyedévben sem változott, az év eleji tőkepiaci sokkok ellenére a Gránit Alapkezelő kiemelt alapjai szinte kivétel nélkül jelentős hozamokat értek el október végéig.  

 

 

Augusztus óta vegyes- és részvényalapjaink jól használták mind a kötvénypiaci, mind a részvénypiaci mozgásokat, és jelentősen tudták javítani teljesítményüket. A két vegyes (Harmónia és Lendület) alapunk esetében ez közel 2 százalékpontos többlethozamot jelent, a Jövőkép ESG Részvény alap YTD hozama pedig 2,3 százalékponttal magasabb, mint a legutóbb elemzésünknél. A Közép-Európai Részvény alap 1,8 százalékpontos többlethozamot ért el augusztushoz képest, és eddig idén összesen 32,6 százalékot emelkedett az árfolyama.  

A közvetett (Grandum Dollár és Grandum Euró Alap) és közvetlen (MPT Ingatlan Alap) ingatlanalapoknál is javulás látható, átlagosan körülbelül 1,2 százalékponttal nőtt ezeknek a termékeknek a 2025-ös hozama, ami különösen a két devizás eszköz esetében jelentős emelkedés. Ez az extra teljesítmény a diverzifikált ingatlanportfólió stabil bérleti díj bevételeiből, a független értékbecslők kedvező ingatlanértékeléseiből és a portfóliókban található kötvény típusú eszközök árfolyamának emelkedéséből tevődik össze.  

Összefoglalva, az október végi adatokat vizsgálva attraktív YTD hozamokat láthatunk a Gránit Alapkezelő szinte összes kiemelt befektetési alapjánál, ezzel is igazolva, hogy hosszabb távon érdemes-e befektetési termékekkel tervezni. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy közel sincs még vége 2025-nek, az év vége pedig jellemzően nagyobb mozgásokat szokott hozni, különösen a részvénypiacon, ezért mindenképp érdemes lesz majd az egész éves teljesítményt is megvizsgálni januárban. 

 

 

Jogi nyilatkozat

A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.

Szerző

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

A 2025-ös év bizonyítja, hogy a hosszú távú gondolkodás kifizetődő: a piacok volatilitása ellenére a Gránit Alapkezelő kiemelt alapjai stabilan teljesítettek, és jelentős hozamokat értek el év eleje óta.
Duha Bence

A SZERZŐRŐL

Duha Bence

A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett pénzügy mester diplomát, tanulmányai alatt a CEMS program és a Heller Farkas Szakkollégium segítségével egészítette ki a klasszikus pénzügyes curriculumot. Az Alapkezelőhöz először 2018-ban csatlakozott gyakornokként, majd a tanulmányait követően lett a stratégiai terület teljeskörű tagja, 2023 augusztusa óta szenior értékesítési és terméktámogatási menedzser. Szabadidejében a sportoké a főszerep, az aktív mozgás mellett szívesen követi az élsport szinte bármely formáját, érdeklődése kiterjed a sportvilág gazdasági hátterére is. Lelkes podcast- és YouTube-fogyasztó, aki mindig nyitott egy-egy új iparág működésének megismerésére.

A SZERZŐRŐL

Duha Bence

A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett pénzügy mester diplomát, tanulmányai alatt a CEMS program és a Heller Farkas Szakkollégium segítségével egészítette ki a klasszikus pénzügyes curriculumot. Az Alapkezelőhöz először 2018-ban csatlakozott gyakornokként, majd a tanulmányait követően lett a stratégiai terület teljeskörű tagja, 2023 augusztusa óta szenior értékesítési és terméktámogatási menedzser. Szabadidejében a sportoké a főszerep, az aktív mozgás mellett szívesen követi az élsport szinte bármely formáját, érdeklődése kiterjed a sportvilág gazdasági hátterére is. Lelkes podcast- és YouTube-fogyasztó, aki mindig nyitott egy-egy új iparág működésének megismerésére.

Kérdése van? Segítünk!

Forduljon hozzánk bizalommal! Iparági kötöttségek nélkül, befektetőink elvárásait és lehetőségeit szem előtt tartva nyújtunk személyre szabott megoldásokat.

TOVÁBBI CIKKEINK

November közepi helyzetkép: az év eleji tőkepiaci sokkok ellenére a Gránit Alapkezelő kiemelt alapjai szinte kivétel nélkül jelentős hozamokat érnek...
A technológiai óriások dollármilliárdokat öntenek mesterséges intelligenciába és adatközpontokba. Ahol látszik a bevételi út, ott a piac türelmesebb; ahol nem,...
Ez a bejegyzés a Portfolio.hu „Portfólió-ajánlók” sorozatára adott havi válaszunk: megmutatjuk, hogyan állítanánk össze egy közepes kockázatú, középtávú modellportfóliót, és...

Értesüljön híreinkről elsőként

A Gránit Alapkezelő befektetési és vagyonkezelési szakemberei által írt exkluzív, havi rendszerességű befektetői hírlevél – piacokról, gazdasági trendekről és mindenről, ami egy gránitos szerint izgalmas, fontos.