Társadalmi felelősségvállalás

„Az érték nem magától terem – sem a piacon, sem a társadalomban”

A közösségre és a munkavállalóinkra fókuszáló felelősségvállalási stratégia hatja át a CSR-tevékenységünket. Rendkívül fontos számunkra a munkavállalói jóllét és a vállalati kultúra erősítése, hogy kollégáinknak ne csak professzionális, hanem barátságos és támogató környezetet is biztosítsunk. A társadalom egészét célzó projektjeinknél pedig az edukációt helyezzük előtérbe, amiben kiemelt terület a fiatalok tehetséggondozása, illetve a pénzügyi tudatosság és kultúra fejlesztése, a felzárkózó régiókban is.

Pénzügyi tudatosság fejlesztése

Pénzügyi kultúra fejlesztése
A pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó programok támogatása, kiemelten a fiatalok számára tartott pénzügyi versenyek és előadások, szoros együttműködésben egyetemekkel és szakkollégiumokkal.

Tehetséges, hátrányos helyzetű fiatalok támogatása
Elsősorban hátrányos helyzetű, felzárkózó régióban élő gyermekeket célzó programunk célja a pénzügyi tudatosság népszerűsítése, tanítása már egészen fiatal korban is, szakemberekkel együttműködésben. További célunk a kisebb népszerűségnek örvendő sportokban kiemelkedő fiatalok támogatása, mint például a sakk.

Dolgozói jóllét

Munkavállalói érzékenyítés és edukáció
Dolgozói összefogás erősítése és motiválás a társadalmi felelősségvállalásra. Dolgozóink támogatása és a jólléti programok, juttatások mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkavállalóinknak időt és teret biztosítsunk a közös jótékony tevékenységekre.

Belső CSR

Szervezeti kultúránk szerves részét képezi, hogy építünk és hosszú távon számítunk a munkavállalóinkra, így támogatjuk őket egyéni célkitűzéseik elérésében és szakmai fejlődésükben is. Rendszeresen szervezünk a munkavállalók számára szakmai és szórakoztató programokat, és év közben folyamatosan meglepjük őket apróságokkal, melyek feldobják a munkanapokat.

Minősítések

Családbarát munkahely

Access for you

Galéria

Híreink

Az Economx videóinterjút készített Regős Gáborral, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdászával, aki a hazai gazdaság kilátásairól, a leminősítési kockázatokról és a növekedési lehetőségekről beszélt....
Az amerikai részvénypiac látványos ralit produkált, ami a történelmi átlagot meghaladó értékeltségi szintekig emelte az indexeket. Kérdés, hogy a lendület kitart-e, miközben a munkaerőpiaci adatok már a gazdasági lassulás jeleit mutatják....
Aki idén figyelemmel kísérte a részvénypiacokat, biztosan belefutott a német Rheinmetall nevébe: az európai védelmi cégek árfolyamai szárnyalnak, és nem véletlenül. A világ katonai kiadásai rekordot döntöttek, a hidegháború óta nem látott tempóban emelkednek, különösen Európában. Mi hajtja mindezt, és...

Még több rólunk

Elismerések

A Gránit Alapkezelő díjai és elismerései

Menedzsment

Ismerje meg a Gránit Alapkezelő menedzsmentjének tagjait

Fenntarthatóság

Bővebben a fenntarthatósági törekvéseinkről

CSR

Tudjon meg többet a felelősségvállalási stratégiánkról

Értesüljön híreinkről elsőként

A Gránit Alapkezelő befektetési és vagyonkezelési szakemberei által írt exkluzív, havi rendszerességű befektetői hírlevél – piacokról, gazdasági trendekről és mindenről, ami egy gránitos szerint izgalmas, fontos.