A bevezetésről Regős Gábort kérdezte az Index. Alább vezető közgazdászunk bővebb válaszait közöljük.
Szabó Gyula / Index: Mekkora terhet jelenthet a 14. havi nyugdíj bevezetése a jelenlegi költségvetési helyzetben, különösen a GDP-arányos hiánycél és az államadósság csökkentési kényszer fényében?
Regős Gábor: 2026-ban a költségvetés nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra 7700 milliárd forintot tervez fordítani. Ennél a valós kiadás az idei pótlólagos nyugdíjemelés miatt egy kicsivel magasabb lehet, de ettől most tekintsünk el, számoljunk ezzel a számmal. A 7700 milliárd forint 13 hónapra osztandó (hiszen februárban érkezik a 13. havi nyugdíj), azaz egy havi nyugdíjkiadás értéke nagyjából 600 milliárd forintot jelent. A költségvetési törvény jövőre 95 747 milliárd forintos GDP-vel számol – mivel az idei növekedést 2,5 százalékkal tervezték, a jövő évit pedig 4,1 százalékkal, a valóság ennél várhatóan kisebb lesz. Ez alapján kiszámítható, hogy egy 14. havi nyugdíj a GDP 0,6 százalékát emésztené fel, azaz költségvetési szinten is jól látható tételt jelentene.
Ez a mostani költségvetési helyzetben teljesen biztos, hogy nem fér bele: az idei hiánycélt már többször emelni kellett, és betarthatósága így is kérdéses, a növekedés rendre elmarad a tervezettől. Ezenkívül újabb és újabb programok kerülnek bejelentésre, amelyekkel szintén számolni kell. Ez alapján tehát a költségvetési fegyelem fenntartása mellett a 14. havi nyugdíj bevezetése biztosan nem aktuális, az államadósság csökkentése enélkül sem tűnik túl stabilnak. Erre az intézkedésre akkor lenne lehetőség, ha a hiány a mostaninál alacsonyabb lenne, és ezt a terhet a költségvetés ki tudná gazdálkodni – például a gazdasági növekedés nyomán emelkedő adóbevételekből –, de ehhez egy robusztus növekedés kéne, ami egyelőre nem látszik.
A nyugdíjemelések és pótlólagos kifizetések mennyiben élénkíthetik a fogyasztást, és ezzel rövid távon hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez – illetve mennyiben növelik az inflációs nyomást?
A nyugdíjkifizetések emelése mindenképpen teremt egy keresletet a gazdaságban, ami által bővül a fogyasztás. A fogyasztás egy része – kis, nyitott gazdaságként sajnos nem elég nagy része – megjelenne a GDP-ben és növelné az adóbevételeket is. A fenti 600 milliárdnak tehát egy része visszajönne, de nyilván messze nem az egésze. A keresletélénkítés felfelé húzza az inflációt, tehát míg a monetáris politika szigorú, egy lazuló fiskális politika ezzel ellentétesen hat. Persze itt kár lenne egyetlen intézkedést kiragadni, inkább az intézkedések összessége az, ami számít.
Mennyire tekinthető gazdaságilag indokoltnak a 14. havi nyugdíj, vagy inkább politikai jellegű döntésről van szó, tekintettel a választási ciklusokra és a nyugdíjas szavazók szerepére?
Nyilván nem lehet az utóbbit kizárni. Az viszont tény, hogy a nyugdíjasok egy jelentős csoportja nagyon alacsony nyugdíjat kap. Ennek több oka lehet: eredhet abból, hogy aktív életpályájuk során keveset vagy alacsony bérért dolgoztak, vagy akár abból is, hogy ezt részben feketén tették. Lehet valakinek azért is alacsony a nyugdíja, mert régen ment nyugdíjba, és azóta nagyjából az inflációval indexálták a nyugdíját, míg a később nyugdíjba menők keresete az átlagbér emelkedésével indexálódott, ami az elmúlt 15 évben jóval magasabb volt. Erre a 14. havi nyugdíj (ha klasszikusan értjük, amiben az elhangzottak alapján azért nem vagyok teljesen biztos) azt a logikát követi, hogy akinek amúgy is magasabb a nyugdíja (mert több járulékot fizetett például), az kap nagyobb pluszjuttatást. Ez persze következik a nyugdíjrendszer logikájából, miszerint ha valaki nagyobb jövedelem után adózott, az több nyugdíjat is kap.
Ha ezen átlépünk, és azt mondjuk, hogy csak az alacsonyabb nyugdíjakat emeljük például valamilyen összeghatárig, akkor segítünk az alacsonyabb nyugdíjúakon, de akkor aki korábban több járulékot fizetett (teljesen fehéren végezte munkáját például), jogosan sértődik meg. A helyzet tehát összetett, sok különböző szempont viaskodik egymással. A 14. havi nyugdíj felfogható úgy is, mint egy egyszeri 7,7 százalékos extra nyugdíjemelés (+1 hónapnyi nyugdíj az eddigi 13 helyett). Ennek abból a szempontból lehet relevanciája, hogy a nyugdíjak értéke nem nőtt úgy, mint a fizetéseké, de akkor inkább az indexálást, azaz a nyugdíjemelés kiszámításának módszerét lenne érdemes változtatni. Meg persze megvárni, amíg visszatér a növekedés, és lesz rá fedezet a költségvetésben.
A jelenlegi nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható-e a gyorsan öregedő népesség és a munkaerőhiány mellett, különösen akkor, ha a kormány további juttatásokat vállal be?
A népesség elöregedése mindenképpen okoz kihívásokat a nyugdíjrendszer számára. Erre persze papíron megoldást jelenthet a korhatár végtelenségig tartó emelése, de ennek azért vannak korlátai – gondoljunk a viccre, miszerint a nyugdíjkorhatárt rég betöltött munkavállaló büszkén újságolja, hogy ő még mindig dolgozik, csak azt felejtette el, hogy hol. Komolyra fordítva persze az egészségi állapot romlása ennek gátat szab. Ha van dinamikus gazdasági növekedés, akkor ez a probléma részben orvosolható, hiszen akkor több járulékot is lehet beszedni. A bérekhez képest így is biztosan nagyobb lesz a lemaradás, de ekkor legalább egy korábbi életszínvonalat meg lehet őrizni. Viszont az is igaz, hogy a mostani demográfiai helyzetben egyre inkább fontos az is, hogy saját magunkról gondoskodni kezdjünk, takarítsunk meg magunknak a nyugdíjas éveinkre.
Léteznek-e olyan célzottabb, a költségvetés szempontjából kevésbé megterhelő eszközök (például differenciált nyugdíjemelés, szociális kiegészítések vagy nyugdíjindexálási reform), amelyek jobban szolgálhatnák a legkiszolgáltatottabb nyugdíjasok érdekeit?
Sokféle megoldás létezik, mindennek megvan a maga előnye és hátránya – fontos hátrány persze, hogy mindegyik pénzbe kerül. Lehetséges olyan egyszeri juttatás, amit mindenki azonos összegben kap meg – ilyen az idei 30 ezer forint. Talán ez az, ami az egyik releváns út lehet, mondjuk sok év alatt kiterjesztve az átlagnyugdíjig. A differenciált nyugdíjemelés hátránya, hogy mindig tartalmaz egy büntetést is: aki kimarad, mert egy kicsit magasabb a nyugdíja, mert magasabb bér után fizetett járulékot, az joggal érezheti becsapva magát. Ezzel az is a probléma, hogy az alacsony járulékfizetés utáni kicsi nyugdíjakat azért teljesen nem oldja meg – itt egy 10 százalékos, elég nagymértékű emelés sem segít. Sőt, ez a probléma újra is fog termelődni – gondoljunk például azokra, akik katásként dolgoztak, dolgoznak – nekik a nyugdíjuk az alacsony járulékalap miatt igencsak kicsi lesz. A nyugdíjindexálás átalakítása jogos felvetés lehet – itt megjelenhet részben a gazdasági növekedés vagy a béremelkedés az indexálásban. Ennek hátránya leginkább csak költségvetési – és itt a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos kérdéseket érdemes ismét előhozni.
