Közel másfél hónap után november 12-én újraindult az amerikai kormányzat. A hónap során Powell kommunikációja miatt a piac arra számított, hogy az idénre már végeztek a kamatvágásokkal. Azonban John Williams, a New York-i Fed elnökének előző heti beszéde ezt borította, ugyanis esélyesnek mondta a „közeljövőbeni kiigazítást” (a „further adjustment in the near-term” kifejezést). Ennek következtében a 30 százalék körülire árazott decemberi vágás 70 százalék környékére ugrott fel. A Fed következő elnökének kilétét még mindig homály fedi, azonban több komoly jelölt is szóba kerül. Továbbá még fontos megemlíteni, hogy a Venezuelával szembeni konfliktus a hónapban tovább élesedett. A nagy amerikai részvényindexek a hónapban enyhe eséseket produkáltak. A piac egyik kedvence, az NVIDIA, mely évek óta domináns szereplője a GPU-k és AI-alapú megoldások világának, most egy új, jelentős kihívóval néz szembe piaci részesedéséért, az Alphabettel.

Az orosz-ukrán konfliktus esélyesen közelít a rég várt béke felé. Azonban dátumot nem látunk, és a béketárgyalások még egy darabig eltarthatnak.
Románia felől a költségvetési konszolidációs törekvéseik ellenére sem mentek el a baljós felhők. Az Európai Tanács csökkentette a GDP-várakozását. Mindemellett politikai belharcok folynak a kormánykoalíció és az ellenzék közt, tovább komplikálva a konszolidációs törekvéseket.
A forint további közel 2 százalékkal erősödött a hónapban. Továbbra is támasztja az MNB szigorú kamatpolitikája, kommunikációja és a carry trade befektetők érdeklődése. Az inflációs adatok enyhe pozitív meglepetést okoztak, míg a kötvényhozamok a hónapban emelkedtek. Ez részben betudható Nagy Márton bejelentésének, mely az idei és következő évi költségvetési hiánycélt 5 százalékra emelte; a hozamemelkedést továbbá magyarázhatják a Moody’s és a Fitch közelgő hitelminősítései is. (Szerk.: a portfólióajánló a péntek esti Moody’s-döntés előtt készült.)
A hónap történései egyelőre nem indokolják, hogy változtassunk az eszközallokáción a korábbi portfólió-ajánlónkhoz képest.
A portfólióajánló sorozatban a modellportfóliók devizák szerinti kitettségét is követik. A Gránit Alapkezelő modellportfóliójának devizák szerinti aktuális kitettségei:

- HUF kitettség: 83%
- EUR kitettség: 7%
- USD kitettség: 10%
- Egyéb devizás kitettség: 0%
Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.
A cikk a Portfolio.hu oldalán jelent meg először.
Jogi nyilatkozat
A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.