„Az érték nem magától terem – sem a piacon, sem a társadalomban”
A közösségre és a munkavállalóinkra fókuszáló felelősségvállalási stratégia hatja át a CSR-tevékenységünket. Rendkívül fontos számunkra a munkavállalói jóllét és a vállalati kultúra erősítése, hogy kollégáinknak ne csak professzionális, hanem barátságos és támogató környezetet is biztosítsunk. A társadalom egészét célzó projektjeinknél pedig az edukációt helyezzük előtérbe, amiben kiemelt terület a fiatalok tehetséggondozása, illetve a pénzügyi tudatosság és kultúra fejlesztése, a felzárkózó régiókban is.
Pénzügyi kultúra fejlesztése
A pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó programok támogatása, kiemelten a fiatalok számára tartott pénzügyi versenyek és előadások, szoros együttműködésben egyetemekkel és szakkollégiumokkal.
Tehetséges, hátrányos helyzetű fiatalok támogatása
Elsősorban hátrányos helyzetű, felzárkózó régióban élő gyermekeket célzó programunk célja a pénzügyi tudatosság népszerűsítése, tanítása már egészen fiatal korban is, szakemberekkel együttműködésben. További célunk a kisebb népszerűségnek örvendő sportokban kiemelkedő fiatalok támogatása, mint például a sakk.
Munkavállalói érzékenyítés és edukáció
Dolgozói összefogás erősítése és motiválás a társadalmi felelősségvállalásra. Dolgozóink támogatása és a jólléti programok, juttatások mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkavállalóinknak időt és teret biztosítsunk a közös jótékony tevékenységekre.
Belső CSR
Szervezeti kultúránk szerves részét képezi, hogy építünk és hosszú távon számítunk a munkavállalóinkra, így támogatjuk őket egyéni célkitűzéseik elérésében és szakmai fejlődésükben is. Rendszeresen szervezünk a munkavállalók számára szakmai és szórakoztató programokat, és év közben folyamatosan meglepjük őket apróságokkal, melyek feldobják a munkanapokat.
Minden tőzsdei korszaknak megvannak a maga „kiválasztottjai” – az a szűk részvénycsoport, amelyre az intézményi befektetők, az elemzők és a média szinte egyszerre szegezi a tekintetét. Mögöttük rendszerint valódi fundamentális erő húzódik meg, még akkor is, ha a piaci hangulat...
Május a szelektív kockázatvállalás hónapja volt: miközben a részvénypiacokat az AI-lendület és az erős vállalati eredmények rekordközelbe hajtották, az olaj 18,5 százalékot esett, a forint tovább erősödött, a magyar kötvénypiac pedig a régió egyik legjobb hónapját zárta....
Ez a bejegyzés a Portfolio.hu „Portfólió-ajánlók” sorozatára adott havi válaszunk: megmutatjuk, hogyan állítanánk össze egy közepes kockázatú, középtávú modellportfóliót, és röviden értékeljük az áprilisi piaci környezetet....
A Gránit Alapkezelő befektetési és vagyonkezelési szakemberei által írt exkluzív, havi rendszerességű befektetői hírlevél – piacokról, gazdasági trendekről és mindenről, ami egy gránitos szerint izgalmas, fontos.