Az euró bevezetését általában úgy képzeljük el, hogy ez egy egyszeri pillanat – december 31-ig forint, leva, zloty vagy esetleg kuna a fizetőeszköz, majd január 1-jétől már euró. Az euró bevezetése valójában ennél hosszabb folyamat, még ha a váltás pillanata ténylegesen fontos mérföldkövet is jelent. Éppen ezért az előnyöket és a hátrányokat sem érdemes kizárólag a jól megszokott tankönyvi szempontok – például a monetáris politikai függetlenség, az árfolyamkockázat vagy a védőháló szerepe – alapján összegyűjteni.
Spontán euróbevezetés
Sőt, tulajdonképpen az euró bevezetése már Magyarországon is elkezdődött – és nem a parlamenti választások alkalmával. A magyar gazdaság ugyanis az elmúlt években spontán elkezdett átállni az euróra – a kereskedelmi ingatlanok piacán a forint már ismeretlen, de a vállalatok egymás közötti elszámolásában is egyre gyakoribb az euró. Sok esetben még a kisebb cégek is euróért tudnak gépet venni.
A spontán euronizáció nem egyik napról a másikra bekövetkező folyamat volt. A forint jelentős volatilitása és trendszerű leértékelődése ebben fontos szerepet játszott, hiszen nagymértékben csökkentette a fizetőeszközünk iránti bizalmat. A vállalatoknak ugyanis fontos, hogy tervezni tudjanak, áraikat a költségekhez tudják igazítani – márpedig ezt nehéz úgy megtenni, hogy a forint euróval szembeni árfolyama jelentősen ingadozik.
Ha megnézzük az elmúlt 10 év devizaárfolyamait, akkor sem a lengyel zloty, sem a cseh korona nem mutatott olyan ingadozást az euróval szemben, mint a forint. A forint árfolyamának volt a legnagyobb a terjedelme és a relatív szórása is.
2016 elejétől napjainkig a havi árfolyamadatokat elemezve a forint relatív szórása 9,7, a cseh koronáé 3,9, a lengyel zlotyé pedig 3,6 százalék volt – persze a relatív szórás nem a legjobb mutatószám egy trendet mutató idősor esetében, de jól szemlélteti a különbségeket. Ha a terjedelem és az átlag arányát vizsgáljuk, akkor is hasonló következtetésre jutunk: a forint esetében ez 33,5 százalék, a zlotynál 15,9 százalék, a koronánál pedig 15,2 százalék.
A forintvolatilitás következményei
Nem tudhatjuk, hogy a jövőben mennyire lesz volatilis a forint árfolyama – ha csak az elmúlt néhány hónapot nézzük, akkor sem számíthatunk arra, hogy ez a változékonyság megszűnik. Ha viszont ez a helyzet fennáll, akkor a fenti gondolatot érdemes lehet továbbvinni.
Arról ugyanis sokat beszélünk, hogy mi van akkor, ha bevezetjük az eurót – de érdemes arra is gondolni, hogy mi van akkor, ha nem. Ebben az esetben számíthatunk arra, hogy a vállalatok az egymás közötti elszámolásokban egyre nagyobb mértékben használják majd az eurót. Másképp megfogalmazva: ha ez így folytatódik, akkor előbb-utóbb ahhoz fogunk közelíteni, hogy leginkább a lakosság használ majd forintot, a vállalatoknál pedig széles körben igaz lesz, hogy az egyetlen forintban megjelenő költségtényezőt a bérek jelentik majd.
Ekkor tehát egy erősebb forint esetén jobban spórolnak majd a bérköltséggel, míg egy gyengülő forintnál nem biztos, hogy továbbadják a növekményt. Az árakban viszont várhatóan gyorsabban megjelenik a leértékelődés, azaz végső soron a lakosság kerülhet rosszabb helyzetbe.
A fent bemutatott jelentősebb volatilitás nyomán az is érthetővé válik, hogy a lakosság körében miért egyre nagyobb az euró támogatottsága. Az Eurobarometer idei felmérése szerint a magyarok 80 százaléka támogatja az euró bevezetését, míg ez az arány 10 éve még mindössze 57 százalékot tett ki – bár már ez is egyértelmű többséget jelentett. Ez a 80 százalék egyébként az eurót még nem használó tagállamok közül messze a legmagasabb.
Bár természetesen vannak érvek a forint megtartása mellett, a lakosság egy jelentős része az elmúlt években sokkal inkább a forint megtartásának hátrányait érzékelte: az önálló monetáris politika végül gyengébb forintot és magasabb inflációt eredményezett.
Kérdés persze, hogy az önálló monetáris politika mennyiben önálló, és mennyiben jelent kényszerpályát. A válasz vélhetően valahol félúton van a kettő között, hiszen a 18 százalékos effektív kamatláb sem azért alakult ki, mert a jegybank ezt szerette volna, hanem mert a piac erre kényszerítette rá.
A kritériumok mint a gazdaságpolitika útvonala
Az eurót persze Magyarország korábban is bevezethette volna – a 2010-es években volt olyan időszak, amikor a csatlakozási kritériumokat teljesítettük –, ám ekkor hiányzott a bevezetéshez szükséges akarat, ami most úgy tűnik, hogy megvan. Most „csak” a kritériumokat kellene teljesíteni.
Fontos persze látni, hogy a kritériumokat nemcsak az euró bevezetése miatt kell teljesíteni: ezek egyébként is jót tennének a gazdaságnak. Nem kell sokáig magyarázni, miért jó egy gazdaságnak, ha rendben vannak a pénzügyei, ha alacsony az inflációja, vagy éppen ha kisebb hozamok mellett tudja finanszírozni az adósságát.
Az euró bevezetése tehát nemcsak abban az értelemben egy folyamat, ahogyan az elemzés elején írtam – vagyis hogy magától is elkezdődhet –, hanem azért is, mert a feltételek teljesítése önmagában is egy út. Út egy hitelesebb gazdaságpolitika felé. Éppen ezt az utat díjazza a piac, amikor az euróbevezetés iránti elkötelezettség nyomán a kockázati megítélés javul és a forint erősödik.
Az euróbevezetés feltételeinek teljesítése – így például az alacsony hiány vagy az alacsony infláció – ma már egyáltalán nem magától értetődő. Sőt, a fegyelmezett fiskális politika az elmúlt években talán egyre inkább a fehér hollóhoz kezd hasonlítani – ebben ugyan van némi túlzás, de a régiós országok közül a lengyel és a román költségvetés is súlyos problémákkal küzd: 2025-ben GDP-arányos hiányuk 7,3, illetve 7,9 százalékot tett ki.
A céldátum szerepe és kockázatai: 2030
Ha tehát az euró bevezetése ennyivel javítja a kockázati megítélésünket és olcsóbbá teszi az adósság finanszírozását, akkor érdemes minél előbb bevezetni. Vagy mégsem?
Nos, a helyzet nem ilyen egyszerű. Senki nem sürget. Az uniós csatlakozásunkkor vállaltuk az euró bevezetését, de, mint látjuk, ez 20 év alatt nem történt meg, és ettől jogi értelemben legalábbis nem lett bajunk.
Ha azt mondanám, hogy jövőre teljesítenünk kell a kritériumokat, az óriási sokkterápiát jelentene – az idén legalább 6,5 százalékra várható hiányt kellene például 3 százalék alá szorítani, ami biztosan nem tenne jót a gazdaságnak. Persze gazdasági ára van annak is, ha az optimálisnál tovább húzzuk: látjuk az adósságfinanszírozás magas költségeit, látjuk a sokkokkal szembeni korlátozott ellenálló képességet.
Az tehát az ideális, ha olyan időpontot sikerül találni, amely a piac számára hihető, nincs sem túl messze, sem túl közel, és egy közepesen szigorú költségvetési pályával meg is valósítható. A most kitűzött 2030-as dátum ilyen lehet – ehhez kell a Pénzügyminisztériumnak bemutatnia azt a hiteles költségvetési pályát, amellyel a 3 százalékos hiány elérhető.
De mi van akkor, ha a kitűzött céldátum mégis túl korai, ha nem teljesülnek addig a kritériumok?
Nos, ilyet már láttunk a 2000-es években, amikor a bevezetés ideje folyamatosan tolódott. Nem mindegy persze, hogy a kritériumok miért nem teljesülnek. Ez ugyanis nemcsak a rossz gazdaságpolitika miatt történhet meg – egy koronavírus-járvány idején például senki nem foglalkozik a 3 százalékos hiánykorláttal, és ezt senki nem is veszi zokon, vagyis a piac sem büntet. Ha viszont az látszik, hogy a hiány tartósan magasabb a kitűzöttnél, akkor az ahhoz vezet, hogy a felépült bizalom szépen lassan elolvad.
Inflációs várakozások és a belépési árfolyam
A bevezetés kapcsán örök félelem az egyszeri inflációs sokk – noha az elmúlt években bevezetés nélkül is átéltünk hasonlót, sőt nagyobbat is.
Az egyszeri inflációs hatáshoz több tényező hozzájárul: a kerekítések már önmagukban lehetőséget adnak a drágításra, és mivel az ár mindenképpen változik, a devizaátváltáson túl ilyenkor egy további áremelést is végre lehet hajtani. Az átállás költségei, bár nem túl nagyok, szintén meghozhatják az áremelési kedvet.
Ez a sokk persze nem egy kívülről jövő valami – az árakról az adott gazdaság szereplői döntenek. Más országokban a bevezetés során kisebb és nagyobb inflációs sokkokat egyaránt láttunk – nagyon nagyot azonban nem. Nagyobb hatást láttunk a dél-európai országokban, például Olaszországban és Görögországban, de a hatás itt sem érte el az 1 százalékpontot. A régiós országokban a hatás kisebb volt: Szlovákiában például a jegybank becslései szerint nem érte el a 0,2 százalékpontot.
A mostani időszak viszont megtanít minket arra, hogy ha az inflációs várakozásokat sikerül lejjebb szorítani, akkor az infláció is alacsonyan tud maradni, még akkor is, ha nem minden feltétel kedvező ehhez.
Érdekesebb kérdés lehet, hogy milyen árfolyamon vezessük be az eurót, amikor majd bevezetjük. A magától értetődő válasz: sem túl erős, sem túl gyenge árfolyamon. Itt azért mindkettőre megvan az esély, és mindkettőnek megvan a maga veszélye az elmúlt évek árfolyamingadozásait látva.
Ez az a kérdés, amelyre most még közelítőleg sem látszik a válasz. Az viszont biztosan nem szerencsés, ha erről nincs véleményünk, és az árfolyamot majd valahogy a piac alakítja, hiszen a hurráoptimizmusban könnyen lehet belőle túl erős árfolyam, egy sokkhatás esetén pedig túl gyenge.
Ebben a legnagyobb segítség persze az lenne, ha a piac megszokná, hogy az árfolyam stabil, és egy kívánt szint körül mozog. Ez szintén a következő évek munkájának része lesz.
Az eddigiekben tehát bemutattam, hogy a piac miért díjazza, illetve díjazná az euró bevezetését. Az euró bevezetésének persze nemcsak előnyei vannak – de ez egy sokat bemutatott, sokszor elemzett téma. A bevezetés előnyeit és hátrányait a döntéshozók nyilvánvalóan politikai szempontokból is értékelik – ez viszont már végképp meghaladja jelen írás kereteit.
Egy dolgot viszont mindenképpen fontos leszögezni: az euró nem csodaszer, nem oldja meg a magyar gazdaság minden problémáját, bár sok mindenen segít. Összességében viszont más országok példáján azt látjuk, hogy lehet euróval és euró nélkül is jó és rossz gazdaságpolitikát folytatni.
Az elemzés eredetileg a Növekedés.hu oldalán jelent meg.
Jogi nyilatkozat
A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.
