Egyértelműen az arany a legnagyobb piaci kapitalizációjú nemesfém, az ezüst csupán távoli második helyezett. Az arany azonban nemcsak a nemesfémek közül emelkedik ki, hanem szinte minden befektetési eszköz közül: 30 ezermilliárd dollár fölötti piaci kapitalizációjával köröket ver a legnagyobb értékű vállalat, a 4,5 ezermilliárd dolláros kapitalizációjú NVIDIA-ra. Az ezüst az összes eszköz között a második helyen áll 5 ezermilliárd dolláros kapitalizációval, a platina és a palládium pedig a „távoli” 24., illetve 50. helyen állnak, nagyjából 600, illetve 335 milliárd dolláros piaci mérettel.

Visszatérve a nemesfémek piacára: nem véletlen, hogy ilyen előkelő helyen állnak a befektetési eszközök ranglistáján. Az arany természetesen a tavalyi robbanásszerű növekedés előtt is az első helyen állt, az ezüst, a platina és a palládium azonban nagyot lépett előre: 2025 január elején az ezüst még csak a kilencedik, a platina csak az 51., a palládium pedig a 96. helyen állt. Ez az előrelépés a tavalyi, igen komoly áremelkedésüknek köszönhető.
A platina árfolyama karácsony környékén a 170 százalékos pluszt is átlépte, majd végül – az arany emelkedésének majdnem kétszeresével – közel 125 százalékos pluszban zárta a tavalyi évet. A palládium ehhez képest „gyenge” teljesítményt nyújtott a maga közel 82 százalékos emelkedésével. Végül pedig az ezüst nyerte el az aranyérmet a nemesfémek között, ugyanis több mint 142 százalékkal emelkedett az ára a tavalyi év során.

Persze jogos a felvetés: mivel az ezüstöt az arany volatilis kistestvérének is gyakran nevezik, hogyan viszonyulnak egymáshoz az említett nemesfémek kockázattal korrigált hozamai. A tavalyi évet vizsgálva a platina napi hozamainak szórása közel kétszer akkora volt, mint az aranyé, így még a közel kétszeres áremelkedés mellett is rosszabb a Sharpe-rátája, amely az egyik leggyakrabban használt hozam-kockázat mutató. A palládium még rosszabban teljesített e tekintetben, ugyanis a szórása több mint kétszer akkora volt, mint az aranyé, viszont a hozama pedig még az arany hozamának másfélszeresét sem érte el. Azonban azzal, hogy az ezüst több mint kétszer annyit emelkedett, mint az arany, és kevesebb mint kétszer akkora volt a napi hozamainak szórása, kedvezőbb Sharpe-rátát tudott elérni, így kockázattal korrigálva is jobb befektetés volt a tavalyi évben, mint az arany.
Jogi nyilatkozat
A jelen dokumentumot a Gránit Alapkezelő Zrt. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 17.; cégjegyzékszám: 01-10-046307) készítette, tájékoztató marketing jelleggel, így a dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült. Továbbá a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltással nem érintett. Jelen dokumentum nem minősül befektetési elemzésnek vagy befektetési tanácsadásnak. A feltüntetett adatok minden esetben a múltra vonatkoznak és a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. A befektetési döntést minden befektetőnek saját döntése alapján, saját felelősségre kell meghoznia.